Az édes íz ereje a mindennapjainkban

Napjainkban az édes ízt a diéta, az egészséges életmód ellenségének állítják be. Ez logikusnak tűnhet, hiszen általában az édeset a szénhidráttal azonosítják. De nem szabad általánosan nézni a dolgokat, egy tudatos vásárló ennél tovább gondolkodik és informálódik.

A szénhidrátot napjaink „ellenségének” titulálják, mert akadályozhatja a kívánt testsúly elérését vagy a hatékony diéta alkalmazását. De gondoljunk csak bele: a szervezet működéséhez szükséges tápanyagok egyik pillére a szénhidrát, akkor miért is tűntetnénk el az étrendből. Így van ez az édes ízzel is, hiszen ez a szájüregben jelenlévő érzékszervi receptorok által észlelt 4 alap íz egyike és születésünk pillanatában is már jelen van.

Az emberi test téves alkotása lenne? Egyáltalán nem. Szükség van rá, mert fontos szerepe van a táplálkozásban, hiszen az ízlelésnek köszönhetően választjuk ki a fogyasztott élelmiszereket az általunk kellemes íz szerint. Ezen túlmenően az ízlelés az emésztés nagyszerű kiegészítője, mert az ilyen értelemben vett kellemes érzések révén serkenti a nyál és a gyomornedvek szekrécióját, melyek az ételeket emésztik.

Kettő az alap ízből az étvágyhoz kapcsolódik (édes, sós), a másik kettő (savanyú, keserű) pedig a makro-tápanyagokhoz (ezek nem mások, mint a zsír, fehérje, szénhidrát, melyek kulcsfontosságúak a kiegyensúlyozott étrendhez).

Az édes nemcsak élvezeti értéket ad az étkezésnek, az édes ízt az ételekben található cukor miatt érezzük. De itt nem csak az ételekben található cukrokra utalnánk, hanem az olyan egyszerű szénhidrátokra is, amelyek cukrokká alakulnak, amikor enzimeket emésztenek.

A sós íz, ahogyan azt a neve is jelzi, az a só (nátrium-klorid), amely sok ételben jelen van és szükséges a helyes tápláláshoz.

A másik két íz a keserű és a savanyú. Ezek az ízek nem az étvágyunk fokozását szolgálják, hanem segítenek megkülönböztetni a méreganyagokat. Az első, a keserű íz, a mérgekre jellemző, a második pedig, észleli ha a táplálék romlott állapotban van.

Általánosságban elmondható, hogy az emberek jobban szeretik az édes és sós ízeket, és érzékenyebbek a savanyú és a keserű ízekre, melyek a szervezet védelmi pajzsát szolgálják, mivel a káros anyagok többségének ezek az ízek a jellemzőek, és így elkerülhetjük a szervezetünkre káros ételek fogyasztását.

De igazából hogyan alakul az édes iránti vágyunk kis baba korunktól egészen felnőtt korunkig?

A kutatások arra utalnak, hogy az édes íz kedvelése már a születésnél is kifejeződik. Néhány órával a születés után, és az első táplálkozás előtt a kisbaba egy édes oldat észlelésére jellegzetes "ízlik-arc válasszal” reagál. A szakértők úgy vélik, hogy az édes ingerek elfogadása és a keserű ingerek visszautasítása, a természetes evolúción keresztül fejlődött ki, ami egy bizonyos alkalmazkodást- túlélést jelent, ami felkészít minket egészen fiatalon arra, hogy elfogadjuk az energiaforrásokat adó ételeket, valamint elutasítsuk a potenciálisan mérgező keserű anyagokat.

 

Bár minden ember ugyanolyan reagálást mutat az édes íz iránt közvetlenül a születés után, mégis az édes termékek iránti erős kötödés idővel megváltozik, és nagyon egyedi jellegűvé válik. A csecsemők íz-világ alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy az egyén preferenciái gyorsan fejlődnek az első életévben. Az édes termékek vonzereje továbbra is magas, de fokozatosan kezd kiterjedni a többi íz iránti elfogadás. Egy éves korban már kifejlesztjük az egyéni hierarchikus preferenciánkat és ellenszenvünket bizonyos ízű ételek iránt.

A gyermekkor folyamán az édes íz továbbra is a dobogó első fokán van. Két dolog határozza meg azt, hogy a gyerekek elfogadják az ételt: annak ismerete és édes íze miatt. Fejlődésünk során, a többi ízek felfedezésének köszönhetően, csökken az édes íz preferálása, ami felnőtt korban alacsonyabb, mint a serdülőknél, de idős korra újból visszatér az édes íz iránti vágy.

Az édes termékek iránti intenzív étvágyat, ami a fiataloknál észlelhető, az a növekedés-fejlődéshez szükséges magas energiaigény pótlásához kell.

Ahogy látjuk, az édes íz születésünk óta velünk halad az utunkon, hasznos szerepet betöltve a táplálkozás terén. Álláspontunk alapján és saját tapasztalatunk szerint, nincs szükség megvonni magunktól az édes íz élvezetét, annak ellenére, hogy le szeretnénk váltani a kristálycukrot. A piacon nagyon sok alternatíva található, amivel továbbra is megédesíthetjük napjainkat. Természetesen nem mindegy, hogy a megvásárolt cukorpótló/édesítő milyen hatással van szervezetünkre és élvezeti szintünkre. Számunkra is fontos, hogy az általunk választott édesítő továbbra is kellemes édes ízt kölcsönözzön ételeinknek és nem utolsó sorban ne okozzon több-apró kellemetlenséget a fogyasztása után.

Lehet, hogy az új édesítő „vadászása” egy kis időbe telik, mint ahogyan velünk is történt. De ha mi már megtaláltuk, egy ideje fogyasszuk, kitapasztaltuk használatát, akkor ily módon segítségre lehetünk azok számára, akik még ebben a kereső stádiumban vannak, mert nagy megelégedettséggel ajánljuk az Inka Sweet Stevia használatát.

Itt mindent hasznos információt megtalálsz róla: https://inkasweetstevia.hu/#miazinkasweet

Cikk először közzétéve itt: Az édes íz ereje a mindennapjainkban

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A stevia beillesztése a diétába

Mirakulin – a veszélytelen, egészséges „party drog”

Több, mint 60 édesítőszer kategorizálva, adatokkal