Mirakulin – a veszélytelen, egészséges „party drog”

Csodabogyóból Mirakulin édesítőszer
A mirakulin egy természetes édesítőszer, amit a Synsepalum dulcificum nevű növényből vonnak ki, és liofilizált (fagyasztva szárított) gyümölcs, por vagy tabletta formájában értékesítik. Nevét a növény gyümölcséről kapta (miracle fruit), amit először Chevalier des Marchais francia térképész és kutató dokumentált 1725-ben, a Nyugat-Afrikai felfedező útja során.
Ez a csipkebogyóra hasonlító kis piros gyümölcs képes megbolondítani az ízérzékelésünket, ugyanis fogyasztásakor a benne lévő glikoprotein molekulák hozzátapadnak az ízlelőbimbóinkhoz, aminek következtében 10 – 30 percen át édesnek fogunk érezni mindent, ami egyébként keserű vagy savanyú lenne.
Mirakulin Ízutazás Bulik New YorkNew-Yorkban többször is tartottak bemutatókat a Mirakulinnal (Flavor Tripping Party). Ezeken az íz-utaztató bulikon a vendégek egy percig forgatják a szájukban a bogyót, port, vagy tablettát, és különböző italokat és ételeket kóstolnak meg, majd jól szórakoznak azon, hogy csokoládé ízűnek érzik a sört, cukorka ízűnek a citromszeletet, és édesnek a sajtot, a mustárt, sőt, még az ecetet is. Az íz-utaztató bulik rövid ideig népszerűséget kölcsönöztek ennek a - mágusok kellékes ládájába illő - csodakészítménynek, de nem igen terjedt el az édesítőszerek piacán.
Homaro Cantu, amerikai séf odáig ment a mirakulin magasztalásában, hogy könyvet írt róla „The Miracle Berry Diet Cookbook” címmel, sőt, egy molekuláris gasztronómiát népszerűsítő éttermet is nyitott ING néven, ahol a csodabogyóval fogyasztandó ételeit kínálta a vendégeknek. Komolyan hitt benne, hogy a miraculin elterjesztésével gyökeres változásokat lehetne elérni táplálkozási szokásainkban. Angolul tudók számára beszúrtuk alább a vele készült egyik interjút, amiben ezekről beszél.
…és itt egy másik videó is ahol Julliette Binoche és Gordon Ramsay élő adásban próbálják ki a mirakulin port citrommal, és Guinness sörrel, sőt az egyik néző az ecetet is bevállalja…
Olvasd itt az eredetit: Mirakulin – a veszélytelen, egészséges „party drog”

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A stevia beillesztése a diétába

Több, mint 60 édesítőszer kategorizálva, adatokkal